Sokat gondolkozunk, és álmodozunk mostanában. Biztos a közelgő karácsony teszi ezt. J Viszont szeretünk a realitás talaján maradni, valószínűleg, ezért választott hivatásának kis csapatunk a pénzügyet, és azon belül is a hiteleket.
Ne üldözzünk elérhetetlen álmokat!
Ahhoz, hogy ennek a cikknek értelme legyen, le kell szögeznünk egy-két dolgot! Olyan hitel nincsen, hogy kapunk 10 millió forintot, és nem kell visszafizetni. (Ez legfeljebb a CSOK-kal lehetséges, de azt nem nevezzük hitelnek.)
Olyan hitel sincsen, amelyiknél valahogy úgy csavarjuk meg a törlesztést, hogy kevesebbet fizetünk vissza. De ezt lehet közelíteni egyéb módon.
Előre lehessen gondolkozni
A Mi hitelünknél mindenféleképpen fontos a biztonság. Már a hitelfelvétel előtt is. Éppen ezért a mi álomhitelünk első feltétele, hogy tudjunk hitelelőminősítést készíteni. Persze csak azután, hogy használtuk a hitel.hu kalkulátorát, és megtaláltuk az ideális hitelt. Ez az a folyamat, ahol megvizsgálnak minket anyagi szempontból, és ennek az eredményét tárolják is 6 hónapig. Ezzel egyfelől tudjuk, hogy mekkora ingatlant tudunk megvenni, és a hitelfelvétel folyamata is felgyorsul. Nekünk ez kell.
A fontos tulajdonságok
Mindenképpen olyan hitelt szeretnénk választani, amely felvétele nem telik hosszú időbe. Ilyenek például az állam által támogatott Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek. Itt az értékbecsléstől számítva, a hitelelbírálásra maximum 15 nap van, és a folyósítási feltételek teljesítése után mindössze 2 nap és a banknak utalnia kell.
A mi álomhitelünknek ezt biztosan tudnia kell.
Ezen felül, fontosnak tartjuk, hogy legyen lehetőség arra, hogy csökkenteni tudjuk a tartozást, és ezzel akár a havi törlesztést is. Erre ugyan minden hitelnél van lehetőség, de nem mindegy milyen áron. Sok szerződés esetén ugyanis ennek százalékban kifejezett költsége van, mi szeretnénk a saját álomhitelünknél ezt a költséget megspórolni. Hiszen többször leírtuk, hogy úgy tudjuk a legkönnyebben olcsóvá tenni a hitelünket, hogyha előtörlesztünk.
Igazság szerint a realitások talaján maradva ez a 3 dolog, amelyet tudni kell az álomhitelünknek. Neked van még más elvárásod? Írd meg nekünk! Lehet, hogy létezik ilyen a hitelpiacon, csak még nem tudsz róla. Mi viszont megkeressük neked.