Csak úgy kapkodja a fejét mindenki. Az elmúlt fél évben kis túlzással több minden történet az ingatlan vásárlási lehetőségekkel kapcsolatban, mint előtte 3-5 év alatt. A pezsgés teljesen egyértelmű, mindenki számolgat, mindenki tervezget. Ugorjunk egy kicsit előre az időben, és nézzük meg mi lesz idén július elsejétől!

Mitől ez a nagy „mozgolódás”?

Teljesen egyértelműen óriási elvárások előzik meg, hogy mire mennek az emberek a Családvédelmi Akciótervvel. Ezen belül is a legnagyobb érdeklődés a babaváró 10 millió forint-ot övezi. Számos dolog van, amelyet érdekes tudnunk erről a valóban kiváló lehetőségről. Ezzel együtt akár 20 millió forinttal kezdhetünk el rögtön számolni, hogyha 3 gyermeket tervezünk.

Bár még csak pár hete hallottunk először erről a lehetőségről, egyszerűen megkerülhetetlen téma. Ez pedig egyértelmű jel számunkra, hogy ebben a témában kell minden lehetséges információt megosztani.

Miért fontos 2019. július 1?

Azért, mert innentől indul el hivatalosan ez a program. Ahogy lenni szokott itt is egy hivatalos igényt kell leadni. Viszont ez nem egy visszavonásig érvényes lehetőség, hanem 2022. december 31-ig tudunk igényelni az államon keresztül a bankoktól 10 millió forintot. Ebben hasonlít a CSOK-hoz, hiszen az is állami támogatás, amelyet a bankokon keresztül tudunk megszerezni.

Mit várunk?

Szinte biztosak vagyunk benne, hogy kígyózó sorok fognak állni a bankokhoz, hogy minél előbb kézhez kaphassák a hölgyek a pénzt. Röviden leírva a babaváró 10 millió forintot minden 18 és 40 év közötti hölgy igényelheti. A havi törlesztés nem haladhatja meg az 50 ezer forintot. Amennyiben 3 gyermek születik a családba, onnantól fogva nem is kell törleszteni tovább a hitelt, hiszen megszűnik a tatozás.

Szerintünk pont ezért (is) sokan ehhez hozzácsapják a CSOK-ot. Amennyiben ott is 3 gyermekre veszik fel a támogatást, akkor az összesen már 20 millió forint, amelyre legfeljebb havi 50 ezer forintot kell fizetni egy darabig.

Csak érdekesség, hogy 20 évre 20 millió forint hitelt felvenni havi 105-100 ezer forinttól tudnánk a hitel.hu kalkulátora szerint.

Szóval biztos rengetegen fognak ingatlant vásárolni idén. De ne kapkodj, és keress fel minket! Fontos, hogy minden lehetőséggel tisztában legyél, és így a legjobban járj.