Nem lehet elégszer említeni, hogy a hitelfelvétel nem ott kezdődik, hogy megegyeztünk az eladóval a lakás/ház megvételéről. Tény, hogy ez egy sarkalatos pont, de előtte is van rengeteg teendő, ahogy utána is. Most összeszedtünk lépésről-lépésre azokat a dolgokat, amiket meg kell tenned ahhoz, hogy a hitelfelvétel sétagalopp legyen, és nem sok kellemetlenséggel kikövezett út. Íme:

A felkészülés lépései

Szinte már onnan, hogy elkezdünk dolgozni, el kell kezdenünk megtakarítani. Amennyiben minden pénzünket feléljük (amelyre valljuk meg hajlamosak vagyunk), akkor nem jutunk egyről a kettőre. Abban tehát rögtön az elején megegyezhetünk, hogy igenis valamilyen formában el kell kezdenünk gyűjteni arra, hogy megfelelő mennyiségű tőkénk legyen az ingatlan megvételéhez, amelyet ki tudunk egészíteni hitellel.

A pontos tervezéshez pont ezért nagyjából tudnunk kell, hogy mekkora értékű ingatlan szeretnénk vásárolni, és azt hogy ehhez nagyjából mekkora önerőre van szükség, és mennyi hitelt tudunk felvenni. Ezért időről-időre érdemes felkeresni az interneten, a hitel.hu kalkulátorát, amellyel meg tudjuk nézni éppen aktuálisan ezeket a számokat.

Ahogy most is látható nagyjából a vásárlási érték 20%-a az amelyet minimum össze kell tenni, de a kényelmes vásárláshoz 30-40, vagy 50%-ban érdemes gondolkozni.

Azt, hogy hol érdemes gyűjteni lakáscélra, azt ebben a cikkben írtuk le, olvasd el! Tény, hogy a lakástakarékok állami támogatásának megvonásával változott az eddigi helyzet, de azért még mindig jó lehetőségek közül választhatunk.

Az ingatlan megtalálása

Már ez sem egy egyszerű történet. Sokan sok mindenre esküsznek, hogyan tudod megtalálni az új otthonodat. Az internet segítségével szinte minden létező eladó ingatlant megtalálunk, mégis a képek, a leírások néha csalókák lehetnek (ez személyes tapasztalat). Éppen ezért ne sajnáljuk az időt, arra, hogy egy szakértőtől kérjünk segítséget, és csak olyan ingatlanokat kell így megtekinteni, amelyek tényleg potenciálisan az új otthonunk lehet. Jelenleg is rengeteg eladó ingatlant lehet találni az oc.hu oldalon is, érdemes körülnézni.

Mielőtt megegyeznénk az ingatlan megvásárlásában pontosan legyünk tisztában az anyagiakkal. Erre kiváló lehetőség a hitel előminősítés. Ez a folyamat úgy zajlik, hogy a bankba leadunk minden szükséges papírt, amely a hitelfelvételhez szükséges kivéve az ingatlanhoz kapcsolódókat. A bank elvégzi a hitelbírálat ránk eső részét, és közli velünk az eredményt. Így mi pontosan tudjuk, hogy mekkora összegig tudunk elmenni a lakásár alkudozásban, mekkora hitelt kaphatunk, és mekkora büdzséből tudunk gazdálkodni. Ráadásul a bank ezeket az eredményeket fél évig tárolja is, így ha meg van az adásvételi szerződés, akkor nem marad más dolgunk, mint egy értékbecslés és innentől fogva akár 2 napon belül akár már meg is kaphatjuk a hitelt.

Az adásvételi szerződés, és ami utána jön

Amennyiben az előzőeket pontosan betartottuk, akkor az adásvételi szerződésnél egy dologra kell figyeljünk, mégpedig arra, hogy pontosan a bank által megadott paraméterek szerinti szerződést kössünk.

Ezt leadjuk a banknak és a hitelbírálat után már lassan ingatlantulajdonosnak mondhatjuk magunkat. De, addig még egy-két dolgot meg kell tegyünk. Ilyen az, hogy a bank a tulajdoni lapon a széljegyre kerüljön, és az hogy kössünk egy lakásbiztosítást, amelyen a bank a kedvezményezett. Ha ezekkel megvagyunk, akkor csak le kell adjuk a papírokat a banknak és pár napon belül már utalnak is.

Bonyolíthatnánk még, és írhatnánk akár 10 oldalt is a hitelfelvétel pontos folyamatáról, de nincs értelme. Egyfelől, ha ezt betartod, akkor nem lesz semmi gondod az ég egy adta világon. Másfelől pedig, mind az ingatlan megtalálásában, mind pedig a hitel kiválasztásában, és a hitelfelvétel folyamatában vannak szakemberek, akik segíteni tudnak. Éppen ezért keress fel minket! Mi mindenben segítünk Neked.