Ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor nyugodtan kijelenthetjük hogy a legtöbbünk számára az egyik legnagyobb anyagi kihívást a saját ingatlan megszerzése jelenti. Vagy ha van is, akkor egy nagyobb álomlakás/álomház megszerzése. Az ilyen helyzetekben kimondottan jól jönnek a különböző támogatások, segítségek. Nos, jelenleg az állam nem fukarkodik ezekkel, mutatjuk is, mennyi olyan állami támogatás van, amely Téged is közeled segíthet a céljaidhoz:

A lakás megtakarítások állami támogatása

Sokféleképpen lehet ingatlanra gyűjteni. Mi azonban olyanokra fókuszálunk most amelyek támogatottak. Az első ilyen a teljesen szabad felhasználású TBSZ számla. Úgy képzeljük el, mint egy lekötött betétet, csak itt 5 év után megússzuk a kamatadó fizetését, vagyis a teljes nyereség a mienk marad.

Itt van nekünk továbbá a NOK is, amely hasonlatos ugyan a lakástakarékokhoz, de elég fontos pontokban eltér tőle. Viszont az állami támogatás nagysága a saját befizetéseink 30%-a, éves szinten akár 300 ezer forint. Mivel legfeljebb 15 évre szerződhetünk, ez azt jelenti, hogy akár 4,5 millió forint plusz is ütheti a markunkat. Viszont a NOK csak új építésű ingatlanokra fordítható.

Továbbá meg kell említeni a továbbra is talán a legnépszerűbb lakás előtakarékosságnak számító lakástakarék pénztárakat is. Nagyon kedvelt, mivel az előre leírt tarifák szerint könnyen számítható, hogy mikor mekkora összeget tudunk felhasználni. Ráadásul az állam a megtakarításunk után 30%-os, egy évben akár 72 ezer forintos támogatást ad. A maximális 10 éves megtakarítási időszak esetén ez 720 ezer forint pluszt jelent.

Fontos, hogy a saját lakás megtakarításunkat ne csak a támogatottság nagysága szerint válasszuk meg, hanem egyéb szempontokat is vegyünk figyelembe.

A CSOK

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény elsősorban a családos emberek számára nyújt nagy segítséget, vagy azoknak, akik 10 éves belül terveznek gyerekeket. Fontos, mert a gyermekink számától és az ingatlan méretétől (illetve hogy új vagy régi) függ, hogy pontosan mekkora összeget is kaphatunk. Mértéke 600 ezer forinttól egészen 10 millió forintig terjed. Erre azonban figyeljünk!

Ahogy látod a saját lakáshoz elég sok segítséget tudsz igényelni. Viszont érdemes jól választani, ezért keress fel minket! Mi segítünk abban, hogy tényleg a legjobban járj anyagilag.