Bárhogy is csűrjük-csavarjuk a kérdést, hogy mitől lesz egy hitel jobb a másiknál mindig a számoknál lyukadunk ki. Ez mondjuk teljesen egyértelmű, hiszen egy tisztán üzleti alapon köttetett pénzügyi szerződésről van szó. Mégis akadnak olyan tulajdonságai egy hitelnek, amelyekkel tisztában kell lennünk, hogy ne hibázzunk egy 20-30 éves pénzügyi elköteleződés előtt.

Hasonlítsunk össze minden lehetséges megoldást!

Adódik a kérdés, hogyan tudjuk a leghatékonyabban összehasonlítani a sok bank által kínált lehetőségeket. Szerencsére az internet ebben is a segítségünkre siet, és találtunk is egy olyan kalkulátort, amely az alapadatok megadása után minden fontos adatot megad nekünk a felvenni kívánt hitelről. Ha ide kattintasz Te is ki tudod próbálni.

Már a törlesztők között is nagy a különbség

A hitelpiac sem tér el sokban a többitől, ez is egy versenypiac. Éppen ezért is adódnak érdekes különbségek az egyes konkrét ajánlatok között. Például egy 20 éves 8 millió forintos hitel havi törlesztő részletében. Míg a kalkulátor számítása alapján a legalacsonyabb az 40.205 forint, addig a legmagasabb már 55.076 forint.

A különbség majdnem pontosan 15 ezer forint, ami nem mondható kevésnek ekkora tételnél.

A kamatperiódus

A devizahiteles hercahurca után tudjuk nagyon jól, hogy nem elég a hitelnél csak a havi törlesztőt vizsgálni. Mivel jellemzően mostanában forint hiteleket veszünk fel, ezért a devizakockázattal nem kell számolnunk. Mint emlékezetes a svájci frank drasztikus árfolyam emelkedése (a forinthoz képest) okozta, hogy rengeteg embernek két-háromszorosára emelkedett a havi törlesztője.

A másik fontos tényező egy hitelnél a kamatperiódus. Klasszikus értelemben ugyanis ez jelenti azt, hogy a hitel törlesztőrészlete az adott időszakon belül nem változik meg. Egy példával illusztrálva, ha mondjuk most hirtelen megnövekedne a referenciakamat, akkor az magával emelné a hitelünk kamatát is. Ezáltal a havi törlesztésünket is. Viszont amíg a kamatperióduson belül vagyunk, addig ez nem történik meg.

Tipp: Ha alacsony kamatú hitelünk van (mint például most), akkor érdemes hosszabb kamatperiódust választani, akár több éveset is.

Amennyiben további segítségre lenne szükséged, vagy kérdésed merül fel, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot! Mi visszahívunk, és segítünk Téged a hitelekkel kapcsolatban.