Ahogy az előre sejthető volt a fogyasztóbarát hitelek tarolnak a piacon. Mi is sokat írtunk erről a lehetőségről, amellyel valóban érdemes élni. Azonban minden várakozást felülmúló eredményekről hallani. Vajon mi a titok? Utánajártunk.

Érdekes adatok a fogyasztóbarát hitelről

Annyit tudunk biztosan, hogy a különböző bankok és takarékszövetkezetek április végéig majdnem 87 milliárd forintot folyósítottak a Minősített Fogyasztóbarát Hitelekből. Ez azt jelenti, hogy várhatóan május végére átlépjük a 100 milliárd forintos határt.

A jegybank adatai alapján egy átlagos fogyasztóbarát hitelt 16,6 évre vesznek fel az emberek, méghozzá 10,81 millió forint értékben.

Ami szintén érdekes, hogy 88%-ban használt lakás vásárlására vették fel, de akad 5%, aki a korábbi rosszabb kondíciójú hitelét váltotta ki. Ezt szuper dolognak tartjuk, hogy nem maradnak egyesek benne egy hitelben, hanem figyelnek a kedvezőbb lehetőségekre.

Annak pedig külön örülünk, hogy sokan megfogadták a tanácsunkat, és a mostani alacsony kamatkörnyezet miatt magas kamatperiódust választanak (3-5 év).

Mi a titka a fogyasztóbarát hitelnek?

Igazság szerint sok mindent tudnánk ide írni oldalakon át 🙂 De komolyra fordítva a szót van egy-két szempont, amely talán igazán vonzó a hitelt felvenni készülők körében:

Mindenképp ide tartozik az alacsony kamat (ez ugye a bank nyeresége), hiszen minél olcsóbb egy hitel, annál jobban megéri számunkra.

A magas kamatperiódus szintén kiemelten hasznos ebben az időszakban. Ez azzal indokolható, hogy a jelenleg alacsony kamatunkat tudjuk rögzíteni akár hosszú évekre is. Egyre többen vesznek fel úgy hitelt, hogy mellette meg is takarítanak. A minősített fogyasztóbarát hitelnek az egyik fontos tulajdonsága, hogyha előtörlesztünk, akkor a költség mindössze a befizetett összeg 1%-a lehet. Sőt, ha lakástakarékból fizetünk be, akkor semmilyen költséggel nem kell számolnunk. Talán ez az a három tulajdonság, ami miatt tényleg ez a legnépszerűbb, és legkeresetteb termék a hitelpiacon.

Ne várakozz sokat Te sem, hogyha hitelen töröd a fejedet! Keress fel minket! Legjobb tudásunk szerint segítünk, hogy a lakásvásárlás számodra egy könnyed, és olcsó folyamat legyen.