Most, hogy tombol a Babaváró hitel-láz ezért hajlamosak vagyunk egy kicsit kapkodóvá válni, bizonyos dolgok felett átsiklani. Ezzel csak az a baj, hogy magunknak okozunk nehézségeket, és később jutunk hitelhez. És ez nem csak a Babaváró hitelre igaz, hanem mindegyikre. Éppen ezért fogadd el tőlünk az alábbi jó tanácsokat!

Minél kevesebb, annál jobb

Persze könnyű mondani, jelen esetben írni. De mégis gondoljunk bele, hogy általában 20-25 évre köteleződünk el egy hitelfelvételnél. 1-2 év nem számít olyan sokat, és a legtöbb esetben 1-2 millió forintot, plusz a kamatokat is meg tudjuk spórolni.

Persze, ha egy alacsony kamatú akciós hitel ajánlatot kapunk, vagy tényleges álmaink ingatlanja talált ránk, akkor nincs mit tenni, azonnal cselekedni kell. Gondoljuk végig, hogy a teljes 10 millió forintra szükségünk van a Babaváró hitelnél?

Nem az első lehetőség lesz a legjobb

Ahogy fentebb is írtuk, hosszú távra köteleződünk el, ezért érdemes alapos összehasonlítást végezni az egyes hitelek között. Sokan belefutnak abba a csapdába, hogy csak a havi törlesztőrészlet alapján választanak hitelt. Ezzel csak az a baj, hogy az elején havi pár ezer forintos „spórolás” nem jelenti azt, hogy végig olcsóbb lesz a hitelünk. Több összetevő alapján, a hitel.hu kalkulátorának használata után, találjuk meg a nekünk való megoldást. Természetesen ez nem vonatkozik a Babaváró hitelre, ott nagyjából egységesek a feltételek.

A hitelfelvétel nem ingyenes

Ne feledjük el, hogy számos költséggel kell kalkulálnunk, mondjuk egy lakásvásárlásnál. Szerződéskötési díj, közjegyzői díj, tulajdoni lap… csak egy pár a felmerülő kiadásokból. Mielőtt belevágnánk a nagy kalandba, ezekre mindenképpen figyeljünk oda, és akkor nem érhet kellemetlen meglepetés.

A hitel akkor jó, ha jól választunk

Így végigolvasva arra juthatunk, hogyha ezt a pár alapszabályt betartjuk, akkor nem valószínű, hogy azok táborát fogjuk gyarapítani, akik panaszkodnak a hitelekre. Sokkal inkább azokhoz, akik örülnek a lehetőségnek, és az új lakásnak is. Sokkal jobb érzés ilyen hangulatban végigvinni a projektet, mint elégedetlenkedve, és rossz hangulatban. Ne feledjük új otthonunk lesz, ami fantasztikus dolog. Éppen ezért, kérj tőlünk egy időpontot! Így végig tudunk segíteni a nehéz első lépésektől, a kulcs átvételén át, az utolsó törlesztő befizetéséig.