Viszonylag kevés szó esik egy olyan szolgáltatásról, amely azonban számos ember számára remek lehetőség. A Falusi CSOK számos ember életét könnyítheti meg, viszont fontos, hogy tisztában legyünk a szabályokkal. Tegyünk most eleget ennek, és ismerjük meg!

Ezt kell tudni a CSOK-ról

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény és a Falusi változata igazság szerint olyan, mintha testvérek lennének. Számos dologban egyeznek, de akad olyan tétel is, amelyben különböznek. Először vegyük sorra a „sima” CSOK legfontosabb tulajdonságait!

A régi SZOCPOL mintájára életre hívott állami támogatás után egyetlen egy forintot sem kell visszafizetni. A felvehető összeg nagysága függ a gyermekeink számától, az ingatlan méretétől, és attól, hogy új építésű-e vagy régi. Így az összeg 600 ezer és 10 millió forint között mozoghat.

Akár meg nem született gyermekekre is igényelhetjük, ilyenkor azonban fontos, hogy 10 éven belül meg kell szülessenek a vállat gyermekek. Ha nem így történik, akkor a különbözetet kamatokkal növelve vissza kell fizessük. A kamat pedig nem kicsi, hiszen nagyjából éves 5 százalékkal kell kalkulálnunk.

A falusi CSOK

Itt egy kicsit más a helyzet. A tanyákra is kiterjedő falusi családi otthonteremtési kedvezménynek, azaz falusi CSOK-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is. Ezzel a lehetőséggel azonban csak 2019 július 1 és 2022 június 30 között élhetünk.

Fontos tudni, hogy vásárlásra – új lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható; a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell felhasználni.

Ha ezek megfelelnek számodra, akkor már csak meg kell nézni, hogy a Te településeden van-e lehetőség felvenni a falusi CSOK-ot.

Így dióhéjban ezek a legfontosabb tudnivalók a falusi CSOK-ról. Amennyiben még többet szeretnél megtudni, vagy konkrét számokra vagy kíváncsi, akkor keress fel minket! Minden információt megadunk a számodra, hogy a lehető legjobb döntést hozd meg.